Egyszer volt, hol nem volt, élt egyszer egy nagyhasú lány. Ennek a lánynak azért volt nagy hasa, mert egy baba lakott benne. Ez a baba először még egészen apró volt, aztán ahogy telt múlt az idő, szépen nődögélt. Nagyon sokan várták már, hogy ez a baba a pocakba költözzön, és nem sokkal azután, hogy ez megtörtént, már fel is forgatta szülei életét (kicsi a bors, de erős, ugyebár). Ennek a két hónapnak a történetét (továbbá a mínusz 7 kilóét) fedje jótékony homály, összegezzük annyiban, hogy ez az apró, kicsi lány kiharcolta, hogy anyával kettesben otthon legyenek. Nagyon jól érezték magukat egymás társaságában, és fél év elteltével a baba már azt is megengedte az anyukájának, hogy húst egyen. Időnként elszórakoztatta szüleit (és a többi alattvalót) tornamutatványaival, ami néha elég érdekes pocakmozgásokban mutatkozott meg.

No, de mindketten tudták, hogy ennek a jóvilágnak egyszer csak vége szakad, és bár anya tisztában volt vele, hogy egyszerűbb az élete pocakosan, akkor is, ha nem fér oda semmihez, mint majd utána, de az idő kerekét nem állíthatták meg. A végén már nem is akarta senki ezt tenni, mivel mindenki azt várta, melyik pillanatban indul el kifelé ez a kicsi lány. Akinek közben neve is lett, azóta úgy hívják, hogy Hende Mira.

Hende Mira egy csodaszép vasárnapi napon született, megkapván azt a lehetőséget, hogy ő dönthesse el, hogy mikor akar a világra jönni, holott előre tudható volt, hogy ezt nem természetes úton fogja megtenni. Édesanyja az utolsó percig egyezkedett az orvosával, megpróbálván elkerülni, hogy a kórházban kelljen maradnia, aki valószínűleg már sok besózott kismamát látott már, és kedvesen mosolyogva ennyit mondott: Ildikó, velem lehet alkudni.

Úgyhogy még az utolsó napon anya - ahogy illik - kitakarított, kimosott, estébé (igen, a fészekrakó ösztön működik), éjszaka aludt másfél órát, és reggel a kiscsalád elindult szülni.  Érdekes, mikor már napok óta kínlódik az ember, és első gyerek révén nem tudja, melyik lesz az a pillanat, de itt tényleg egyértelmű volt a helyzet, ez más volt, mint előtte. Ahogy kell, a kiskönyvért a szomszéd faluból kellett visszafordulni, egy gyors telefon, és a szülőszobán már vártak minket (valószínű, nem volt nagy a meglepetés, az előzmények alapján).

apa ura a helyzetnek

 Hende Mira 2009. július 12-én, reggel 10 óra 24-kor sírt fel, 2980 grammal és 47 cm-rel.

kicsibab megérkezett

Apa 3 órával előbb megfoghatta a kis trónörököst, mint anyukája, végig vele volt, amíg megvizsgálták, megmérték, megmosdatták a csöppséget, és végig beszélt hozzá (ez előzetesen a lelkére lett kötve). Ezután útjaik szétváltak, a kis újszülött az inkubátorban sírdogálva várta, mikor viszik anyához, apa pedig egy darabig a nemrégiben anyává vált felesége mellett maradhatott.

egyedül

És hogy az otthoniakról se feledkezzünk meg:

Természetesen forró dróton szaladt az infó a családtagoknak, hogy éppen mi történik. Volt, aki egymaga izgult, mert mindenki más aludt, volt, aki az előző éjszaka fáradalmait pihente ki, volt olyan, aki nagyon hamar a tett színhelyére ért, és utána az újdonsült apukával ebédelt. A fáma szerint még olyan is előfordult, hogy egyesek véletlenül pálinkát töltöttek örömükben a vizespohárba, így lett nagyon jó kedvük, de ez már csak biztosan amolyan városi legenda...