Elérkezett az önállósodás újabb szakasza, nagy mérföldkő ez az időszak egy baba életében. Egyre ügyesebben tud mozogni, helyet változtatni, és már nincs olyan messze attól sem, hogy egyedül járni tudjon. Nagy áttörés volt, amikor már tudott kúszni, valamint magától felülni. Innentől kezdve aztán elkezdte lelkesen birtokba venni a környezetét.

Elég nagy teret hagyunk neki, gyakorlatilag akadálytalanul közlekedhet a lakásban, persze úgy, hogy mindig szem előtt legyen, és a veszélyes dolgokat elpakoljuk előle. Ő pedig nem rest ezt kihasználni, ezerrel mászik mindenfelé négykézláb, mindent megnéz, megkóstol, kipakol, fecnikre tépked, és a többi, ami belefér.

Bár nem akarunk neki mindent megtiltani, elég sokszor elhangzik nálunk az, hogy "nem szabad", mert elég sokmindenről elmondható, hogy nem a legideálisabb, ha egy baba szájában köt ki. És hát ott a nagy kedvenc, az álldogálás. Sokszor negyedórákat elácsorog új képessége boldog tudatában, vagy sokszor egymás után azt gyakorolja, hogy kell felhúzózkodni, majd ügyesen, a térdeket behajlítva leülni.

Önállósodása abban is látszik, hogy már nem kifejezetten ott akar lenni, ahol anya van. Eddig mindig arrafelé kúszott, amerre én voltam, most elég egy gyors pillantás, megvagyok-e, aztán spuri a lakás másik felébe. Viszont az a pillantás rendkívül fontos. Nagyon anyás ugyanis, ha kikerülök a látóteréből, sokszor nagy a sírás-rívás. Érdekes, hogy napközben többet látja a mamit, mint apát, apához mégis egy fokkal erősebben kötődik (szegény maminak nincs része az éjszakai kötődéserősítő feladatok teljesítésében).

Látszik, ahogy egyre inkább kinyílik az értelme. Például rájött arra, hogy a cumisüvegből gyorsabban jóllakhat, mint a szopival. Először csak a szopi alatt sandítgatott oda a cumisüveghez, mikor kapja már meg végre. Aztán nekilátott ezerrel bojkottálni a szoptatást. Így hát a saját testi épségem érdekében pár heti próbálkozás után feladtam a dolgot, úgyhogy Kicsibab szoptatása élt tíz hónapot, nyugodjék békében... Úgy látszik, egy önállósodó nagylánynak nincs szüksége szopira. Aztán: rájött, hogy az étellel kiválóan lehet gargalizálni, vissza lehet köpködni, és kézzel folytatni tovább az ismerkedést az étel textúrájával. Nagyon jól lehet rajzolgatni, gyurmázni vele, belecsapkodni, összeragacsozni vele az etetőszéket, a babaarcot, kezet, hajat. De azért amennyire lehetséges, ennek gátat vetünk, úgyhogy egyelőre nagy szokás nem lett belőle. Ha álmos, nehezebb dolgunk van.

Sokat altattuk ölben, mert akkor ez volt a legjobb megoldás, de mire csillapodott a nyugtalansága, arra is rájött, hogy ölben lenni jó, és éjszakánként elkezdett órákig fent lenni, mert tudta, hogy ölben próbáljuk majd elaltatni. (Ez az én véleményem, apa szerint ebben nem volt szándékosság.) Bízzunk benne, hogy majd azt is realizálja, hogy elaludni máshogy is lehet, mert most ezzel próbálkozunk, de ehhez az is kell, hogy mi magunk kitartsunk.

Napról napra ügyesedik, és büszkén gyakorolja új képességeit, rendületlen kitartással. Hihetetlenül le tudják nyűgözni bizonyos események, például a labda pattogás, ha esik az eső, vagy valami érdekes hangot hall. És egész nap, megállíthatatlanul mondja a magáét. Kíváncsi vagyok, mi lesz majd, ha egyszer meg is értjük...