Sokaktól hallom, hogy a két éves kor bizonyos szempontból vízválasztó a gyerkőcöknek. Idegrendszeri érésről is olvastam, ami ezt alátámasztja, és többen mondták, ahol ilyesféle probléma volt, hogy két éves kora körül a gyerek elkezdett aludni. Vannak persze mások is, akiknek meg egész más a tapasztalata, így szép ez, minden gyerek külön egyéniség. Tény viszont, hogy Mira két éves kora körül egyik napról a másikra sokat változott. Az én bepörgős gyerekem, aki nem mert elaludni, és jó fél évig délutánonként csak ölben tudott aludni, este pedig, na azok elképesztőek voltak, azok az esték, hányással, nemritkán 3-4 órás altatással, totál kibukásokkal, szóval az én gyerekem, aki ezeket produkálta, két évesen megnyugodott. Egyszerűen el sem akartam hinni, amikor délutánonként hirtelen le tudtam tenni, és amikor kimentem a szobából, azt vártam, mikor fog felsírni. Amikor először sikerült - és hirtelen két, egymást követő alkalommal is - az ágyon fekve elaltatni, ennek a gyereknek az apjával pezsgőt bontottunk. (Volt olyan ismerősöm, aki azt mondta, a helyünkben ugyanezt tette volna.) Az éjszakai tivornyázások megszűntek, és ebben a fél évben a reggeli zajok sem zavarták meg jelentősen az életünket. Az ősz első fele annyiból nehéz volt még, hogy minden áldott este másfél-két óráig tartott, mire elaludt, és két ilyen év után ezt nehéz tolerálni, főleg, ha csak egy ember kap az altatáshoz jogosultságot. Mára a helyzet a "túlnyomórészt vállalható" kategóriába került, be-becsúszik egy alacsonyabb komfortérzettel járó esti altatás, de úgy érzem, többet már nagyon nem szeretnék kihozni magamból ezen a téren. Ha kellően fáradt, és nem készült még ki, elviselhető idő alatt elalszik, igaz, legtöbbször ölben, mert az ágyon fekve felpörög. Az sem az igazi, hogy nagyon későn kel, és nagyon későn alszik el. De csak hogy minden ne legyen tökéletes. :)

Fél évig jellemző volt az, hogy reggelig egyhuzamban, nyugodtan aludt. (Ezzel a hajnali-reggeli kínlódások is megszűntek, amikor órákat kellett várni, hogy visszaaludjon, és a felkeltés időpontjával sakkozni, hogy hogyan ne boruljon a nap.) Aztán egy kicsit döcögősebb, egy-két hetes időszak után kialakult az a rendszer, hogy valamikor hajnalban megjelenik a hálóban a világítós cumival, hozza magával a takaróját, (a szobája ajtaját előtte gondosan becsukta), majd bevackolja magát közénk, és többnyire hamar elalszik. Azt gondolom, hogy a világ rendje ez. Nagyon sajnáltam, hogy csecsemőkorában sem tudtam vele egy helyiségben aludni, sem külön ágyban, sem együtt (csak pár hónapos koráig). Azt is fájlaltam, hogy amikor éjszakánként nyugtalan volt, hiába vettük magunkhoz az ágyba, egyszerűen hatástalan volt. Nem arról van szó, hogy mindig is nagy, közös családi ágyat szerettem volna, ahol a gyerekek rugdossák éjjel a szüleiket, én valamiért jobbnak érzem azt, ha mindenki a saját ágyában alszik el. De számomra a családi fészek melegéhez ez nagyon szorosan kapcsolódik. Hogy éjszakai is van egy hely, ahol biztonságban, egymás közelségében lehetünk, ha kell. Kell, mert igényeljük. Baba, apa, anya, teljesen mindegy. Valahogy megnyugtató érzés, amikor ott szuszog közöttünk, és most már van esély rá, hogy nem ébred fel arra, amikor levegőt veszünk, vagy visszaalszik, ha apa reggel "dojgozni megy a si-hahávaj". Én ennek így, ahogy, ami most van, nagyon örülök. Tekintve, hogy végre elalszik már anyuéknál is, sőt egyszer már a hétvégét is ott töltötte náluk. Igen, két és fél év után ez is nagyon-nagyon jó, hogy végre megértük. :)))))

Egyszerűen gyönyörű, amikor alszik. (Pláne, hogy ezt tudjuk értékelni is.) Milyen olyankor, amikor aktívan ténykedik a világban? Ha egy szót kellene írnom, akkor tündéri. Egy olyan kislányról beszélünk, aki rengeteget vigyorog, nagyon szeret énekelni, és egész nap csacsog, be nem áll a szja. Folyamatosan kommentálja, mikor mit csinál, és persze a környezetét is. Most már felismeri a színeket, kettőig tud számolni, talán háromig is, de ez nem biztos. A nagyszülei szerint felismeri az egyest és az A betűt, amit anya-betűnek nevezett el. A mozgásigénye nem sokat változott (szerencsére), sokat ugrabugrál, futkározik, és a téli hideg sem zavarja, ha kint lehet a szabad levegőn. Volt egy időszak, amikor nagyokat sétálgatott, újabban az udvaron szeret inkább lenni a kutyával. Csücsök is kedveli őt, de azért jobbnak látja, ha óvatos ezzel a kis manófalvival.

Pár hónapja még rengeteget autózott, például sorban leparkoltatta vagy gurította őket, de újabban a legózás megy. Építettünk ágyikót, mosógépet, kádat, miegymást, és a napi eseményeket játssza el a figurákkal. De akár eszköz nélkül is eljátszik, képzeletbeli tárgyakkal teát főz, vagy éppen hajat szárít. Régebben babázott is, etette vagy pelenkázta őket, de ez nagyon hamar elmúlt. Szeret kirakózni, olvasni, esténként apa igazi meséket sző, amiben a szereplők hasonló világban mozognak, mint Mira, mondanom sem kell, imádja ezeket a meséket, néha nagyokat pislog közben, vagy a homlokát ráncolva koncentrál. Ez is újkeletű dolog, hogy a történetek is érdeklik, eddig a képekre volt csak kíváncsi a könyvekben.

Karácsony tájékán sokat sétáltak a környező utcákon, sorra járták a szebbnél szebb, világító dekorációkat. A benti világító csodák idén már nem mentek annyira csodaszámba, mint tavaly, de a névadó anyukáék nagy karácsonyfája nagyon tetszett neki, lenyűgözve ült előtte percekig. (Bár amikor a világító rénszarvast kitettem az ablakba, odahúzta a széket, és onnan nézte, de a varázs hamar elszállt, a popcornt már nem várta meg.) Most már a Mikulást is tudta értékelni, tátott szájjal nézte, amikor megérkezett a szánján, élvezte a dolgot.

Ha röviden kellene összefoglalnom az elmúlt fél évet, akkor azt mondanám, hogy kicsit kifújtuk magunkat. Végre. Közben lett egy nagylányunk, aki olyan... nagyos. Más szót most hirtelen nem is találok rá. Furcsa, na.